A nemez alkalmazása.
1. A nemezt legnagyobb mennyiségben a nemezsátrak beborításához használták és ma is használják. Egy-egy jurthoz 150-200 juhnak egy évi teljes gyapjúhozama szükséges. Új sátrat a menyasszony számára állítanak, az asszonyok megelégszenek a sátrat borító nemezdarabok folytonos kicserélésével és javításával. A Kínai Évkönyvek leírásából és ősi türk énekekből tudjuk, hogy a jurt első alapanyagául az abban az évben megszületett első birka gyapja szolgált. A mongolok jurt-készítéséről Marco Polo és Plano Carpini XIII. századi munkáiból értesülünk, de jó leírást ad róla Ibn Batuta XIV. századi arab utazó is. Ismerjük Timur (Tamerlán) (1336-1405) könnyen hordozható katonai nemezsátrát. Miként a hajlék a hozomány része és büszkesége, úgy az ágyat takaró és a földre egyaránt letehető nemezszőnyeg is az volt. E takarók részben éjszakai takarózásra szolgáltak, amelyekbe csodálatos mintákat dolgoztak bele. A falakra feltett nemezsátrak nemezből kivágott és körülvarrt mintáin "istenek" és totemek védték az embert a gonosz szellemek és a szerencsétlenségek ellen. 3. Gyakran használt tárgy a lovak nyeregtakarója vagy a nyereg alá helyezett izzasztója - kunsági nevén csakrakja, amelyet fehér, szürke vagy sárga mintával díszítettek. 4. A pásztorok sokfelé viselnek nemezből készült kabátot, kepeneget; ez a viselet egyúttal rangjelző és státus-szimbólum is. Nyáron a melegtől véd, télen pedig az eső és a hó lepereg róla és jól véd a hideg ellen. "Nem szabják, nem varrják, mégis ujja és csuklyája van" - mondják. A honfoglalás korában őseink fejviselete a gúlaszerű süveg volt, amelynek a karimája gyakran prémből készült. E süveg-viselet Európában a 900-as években nagy "divatot" indított el, amely fénykorát az 1600-1700-as években élte, amikor az az asszonyok és a gyermekek fejére is rákerült. Az őseink által behozott kalpag-viselet - immár kalap néven - az 1800-as években visszajutott hazánkba és kiszorította a süveget. Vidéken a kalpag ezután is nemezből készült; alföldi kalaposaink megőrizték az ősi nemezeléses technikát, de divatban maradt a kun süveg és a túri süveg, amelyben - ha ügyes volt a mester - "a víz is megállt". 6. A nemezcsizmát (vagy szőrcsizmát) gyakran meg is talpalták, hogy erősebb legyen. Ennek ősi neve a botos volt. Rövidebb, bokáig érő változatát nevezték mamusznak, ha pedig a szőrcsizmát vékonyra készítették, akkor nemezharisnyát kaptak, amelynek régi neve kapca volt. Ez lehetett egy darabból vagy lábra csavart. Dagesztán hegyes területein a nemezből csizmát is készítettek, melynek hegyes, gyakran felhajló orra volt és nem egyszer térdig is ért. A női csizmákat finomabb minőségű, rendszerint fehér nemezből szabták és száruk rövidebb és szélesebb volt. A kemény, bőrtalpú lábbelit szattyánbőrdíszítéssel is ellátták. 7. A szőrlabda könnyű és széttéphetetlen volt; ezt vagy egyszerre, vagy kevés szőrrel kezdték gyúrni, majd naponként kevés új szőrt adtak hozzá. A szőrlabda földhöz vágva olyan magasra felugrik, mint maga a gazdája. 8. Ritkábban készítettek nemezből zsákot, tarisznyát és kesztyűt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése