A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Design-Dizájn. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Design-Dizájn. Összes bejegyzés megjelenítése

2013/05/16

Idei divat az 1980 as évekbe repít vissza - Neon színek



Neonparádé, azaz neon színek

Mostanában újra élem gyerekkoromat, mikor is szembe jön velem a neon színek tömkelege. Nekem is volt neon zöld pólóm, amit farmer dzseki alá fekete nadrággal hordtam és nagyon menő voltam :) most újra ez lett ez a mániám :) , hogy kedvelem keresem a neonszíneket, nem túl hangsúlyosan de tudat alatt is keresem. Nem értem, hogyan sikerült belém férkőznie, de egyszer csak azt vettem észre, hogy tetszik. Először kérettem magam, de egyre csak győzködött, egyre többször mutatta magát, éreztette, hogy dolgom van vele. Felbukkant egy üzlet kirakatában táska formájában, megjelent egy festményen, ceruzaként akadt a kezembe, vagy egyszerűen ott állt az út szélén láthatósági mellényként. Most meg azt érzem, hogy megadtam magam, vágyom rá, sőt, egyenesen akarom. Kérem a táskát, persze a festményt is, és kérek sok festéket, mert valamit muszáj nekem is lefestenem. Persze már megvannak az ötleteim, de amíg nem jövök elő velük, tessék barátkozni a színemmel kicsit. Védőszemüveget fel!




A nemzetközi divatban tavaly nyáron volt egy ilyen neonos trend, igazából nem is csodálkozom, hogy csak idén ért hozzánk, mindenesetre az üzletek tele vannak neon színű cuccokkal.
  Próbáltam olyan képeket válogatni, ahol a divat és a lakberendezés kéz a kézben jár, mert amúgy is tudjuk, hogy így van. Inspirációnak szánom a mai vadító színű bejegyzést, anyár már tényleg közelít, úgyhogy színesedjünk!


Imádom ezt a két építészeti példát.

 


















A végére pedig két dolog, az egyik, hogy a neonsárga tök jó a kékkel, a másik, hogy a neon színekkel a lakberendezésben finoman bánjatok. Elég egy párna, egy roló, egy szék vagy csak annyi, hogy egy bútor lábait belemártjátok a festékbe. A hangsúly mindig a neon színé lesz, úgyhogy tárgyak kiemelésre is alkalmas. Ha valamit meg akarsz mutatni, fesd neon színűre.




Azért nézzük csak mi minden történt  1980 ban: 

    . Meghalt John Lenon a Beatles alapító tagja. 

Nektek bejön ez az új trend ??? 
 Ja és még egy kis +



Ha tetszett a bejegyzés, és még több inspiráló ötletet, képet nézegetnél, csatlakozz a Dizain Facebook táborához ide kattintva!
Fotók forrása: itt és itt+ Pinterest 
Forrás Dizain.hu


Szép napot ! by Szaszi

2013/05/03

ÁLomfogó..

 

Sok skandináv lakberendezési oldalon találtam egy nekem tetsző széket, amit ki is gyűjtöttem, mert ezt szerettem volna a leendő íróasztalom mellé- miért múlt idő?- majd meglátjátok. Rákerestem és meg is találtam ami nem más mint egy EAMES szék...Ez mit is jelent Egy DESIGN Kult szék.

 

 

Nézzük csak kik is voltak ők...

Design klasszikusok - Charles és Ray Eames - Székek



Charles Eames (1907-1978) és Ray Eames (1912-1988)

A házaspár a XX. század legkiemelkedőbb amerikai formatervezői közé tartozik. Habár nevük leginkább a bútortervezéssel fonódik össze, maradandót alkottak az építészet, a fotózás  és a filmezés területén is.













Charles építészetet tanult a Washington Universityn. 1930-ban nyitotta meg saját irodáját, ahol már nem csak építészettel, hanem forma- és bútortervezéssel is foglakozott. 1937 és 1940 között a korszak vezető formatervező művészeti iskolájának a michigani Cranbook Akadémia kísérleti tervezés tanszékének vezetője volt.
Itt ismerkedett meg feleségével, Ray Kaiserrel, aki, mielőtt Michiganbe jött volna, New Yorkban tanult festészetet Hans Hoffnannál. Ő is intenzíven részt vett a bútorok kialakításában. 1941-ben Charlessal és Eero Saariennel közösen tervezett hajlított-furnér bútorokkal két első díjat is nyertek a New Yorki Modern Művészetek Múzeuma által rendezett Organikus bútorok pályázaton.





Organic Chair, 1940

Eero Saarinennel közösen


Hosszas kísérletezések eredményeként alakult ki a bútortervezési módszerük és jellegzetes, organikus formaviláguk. A furnérból, vagy fából készült székeket elemekből felépülő rendszerként értelmezik, így az elsőre bonyolultnak tűnő íves, térbeli formák, kissebb részekre bonthatók. Ezeket acélvázra erősítik, ami attraktív megjelenést is kölcsönöz a bútornak.
A testet tökéletesen követi a három egységből (ülőrész, támla, lábak) álló, hajlított rétegelt lemez szék. Az egységek variálásával pedig újabb típusok jöttek létre: fém lábak-fa vagy műanyag ülőrész.






 DCW (Dining Chair Wood), 1945






LCW Calf's Skin, 1945

LCW Leather, 1945







DCM, 1945

DCM Leather, 1945






La Chaise, 1948
Eero Saarinennel közösen


Az Eames bútorok máig tartó sikerüket azzal érték el, hogy a korszak új alapanyagainak (préselt, laminált fa, fröcsöntött műanyag, üvegszál és műgyanta) felhasználásával készültek, amik lehetővé tették az egybefüggő, illesztéseket nem igénylő bútorformákat. A gyártási költség is viszonylag alacsony volt, mert például az egy darabból alakított üvegszálas, öblös ülőfelülethez, az eltérő funkciókhoz alkalmazkodva, többféle talpat lehetett illeszteni.



Plastic side chair, 1950

DSW, DSR, DSX




Plastic Armchair, 1950

DAR, DAW, DAX


A Wire Chair egy újabb variáció. Az öntött kagylóülést ebben az estben drótháló helyettesíti. Párnázat nélkül, vagy ülőpárnával, illetve ülő- és hátpárnával.





Wire Chair, 1951

 Az ötvenes évek vitathatatlanul klasszikussá vált darabja az alábbi pihenőszék és lábtartó. Az alap itt is a rétegelt fából préselt héj és a fémlábak, de a fokozott kényelem és reprezentáció miatt, bőrkárpitozás borítja, lábtartóval és rögzített fejtámasszal rendelkezik.




 Lounge Chair & Ottoman, 1956


Amerikában 1946-ban a Herman Miller cég kezdte gyártani, és gyártja azóta is bútoraikat.


Forrás:
Lakás és Design
eamesoffice
Sotheby's bútor enciklopédia
Vitra


Tehát az én álmai széke egy kultikus darab nem kis summáért meg is kaphat potpm 500 000 Ft körüli összegért, az Etsyn is kapható  de nekem még ott is borsos áron. Szóval ez az álom egyenlőre nem teljesül... :((( 
Ami megnyugtat, hogy van ízlésem :) Ha ha ha  ez is valami:) 
 
Azért álmodozok tovább.


Szép napot ! by Szaszi

2013/01/31

Egy új váltás..

Kis design váltás... és egy újabb bolt ahol ezután megtalálhattok :) 1-1 dolgot át költöztettem a  a Breslo.hu-ra, amin úgy érzem egy nagyon családias és segítőkész kis csapat kezdi el bontogatni a szárnyait.
 itt megtaláljátok a kirakatomat.



Szép napot ! by Szaszi

2012/11/05

Hétvége...

ez a hétvége is gyorsa elrepült...
azért munkálkodtam is..
egy két tapasztalásomat hadd osszam meg veletek...

Majdnem mindenütt elkezdődött a karácsonyi kipakolás...
Jártam az IKEÁ-ban.. ahol csodás házikós lámpákat, csillag lámpát és dekorációkat találtam...



Voltam a BAU-hause-ban is úgy kellett elrángatni a dekorációk közül.. csodás mécsestartók ksi házikók várnak rám...




Ezenkívül itthon is próbálkoztam különféle dekorációkkal..
egy koronás mécsestartóval.. még félkészen se tudom mutatni...


illetve, múltkor már megvettem a fekete táblafestéket.. és tegnap a kamrában elkezdtem a festést...

Nem sokára mutatom...

 addig egy kis inspiráló hangulat , hogy milyen stílusú  lesz az én idei karácsonyom :)))




Már nyomtatás alatt vannak az én vászon képeim is :)  
Szép napot ! by Szaszi

2012/10/15

Beton a fülbe?! Avagy a sok oldalú beton - CONCRETE

 Ez egy érdekes felvetés, de mára már valóság.  Neten való barangolásom alkalmával fel fedeztem 1-2 számomra tetsző gyertyatartót ami kiderült betonból készült.
A sokoldalú beton
 
A modern, XXI-ik századi építészet egyik egyre népszerűbb, újra felfedezett anyaga a beton.

A beton egy hihetetlenül sokoldalú építőanyag, melyből készítettünk már pultokat, burkolatokat, fürdőkádakat és mosdókat, valamint recepciós pultokat, ipari padlókat, kikönnyített betonpaneleket, környezetbarát térbútorokat és környezettudatos művészeti alkotásokat...











Betonból- de hisz az építőanyag!

A beton kötőanyagból (cementből) és adalékanyagokból (homokos kavicsból) álló, a hidratáció hatására megszilárduló anyag. Az alkotóelemek még kiegészülhetnek különböző funkciójú adalékanyagokkal. Az alkotórészek elnevezése még római korból származik - latinul: caementum – durva kőtörmelék, concretus (beton) – összekevert, összenőtt.

 
A rómaiak ú.n. római cementet (alumínium- és szilíciumtartalmú törmeléket) használtak utak, fürdők, vízvezetékek építésére. Technikailag kifinomultan a Pantheon kupolájának szerkezetében jelent meg a beton. A kupola aljától a közepe felé haladva egyre vékonyodik a szerkezet, a kedvezőbb terhelés szerint. I. sz. 27-ben Pollio Vitruvius építészeti könyvében is szerepel a beton leírása.
1779-ben Bry Higgins szabadalmaztatta a stukkóvakolatot, amely hidratált cementből állt. Tapasztalatait az Experiments and Observations Made With the View of Improving the Art of Composing and Applying Calcareous Cements and of Preparing Quicklime című írásban dokumentálta.
1793-ban John Smeaton tanulmányozta a kiégetett mész víz alatti szilárdulását, illetve azt, hogy a más anyagokkal elegyítve szilárdabb formát ölt. Megfigyeléseire alapozva újjáépítette a cornwalli világítótornyot.
1800-ban használtak először nagy mennyiségű betont a West India Dock brit kikötő építésénél, amit William Jessop tervezett.

1824-ben Joseph Aspdin angol kőműves szabadalmaztatta az egységesen finomra őrölt portlandcementet, amit a Portlandnál fejtett építési kőről nevezett el. Ez az elnevezés a mai napig megmaradt .Zielinski Szilárd (Mátészalka 1860.V. 1.-Budapest 1924.V.1.) Építőmérnök, a vasbetonépítészet magyarországi meghonosítója.


 De mára már  a beton is, mint oly sok minden új értelmet kap!Örülök, hogy ez az újra felfedezett anyag bekerült az otthonainkba, egyfajta letisztult zen-nyugalmat, kortárs modernséget, őszinteséget hozva oda, ahol erre igény van.
Használják a belső építészetben, design elemként, dekoracióként sőt egy magyar designer házaspár ruhákat is készít belőle.






 A magyar dizájner házaspár, Ivánka Katalin és András gyönyörű kiegészítőkkel cáfol rá az összes olyan tévhitünkre, miszerint a beton szürke és rideg, ráadásul a divathoz sincs semmi köze. Annak ellenére, hogy a páros jogásznak és informatikusnak tanult, végül dizájnvállalkozásba kezdtek, és a betonból készült lakberendezési cikkeikkel és hangfalaikkal hódították meg a közönségüket. Az Ivánka Beton Design-t Ivánka Katalin és Ivánka András alapította 2004-ben.Különleges betontechnológiával burkolatokat, bútorokat, formatervezési tárgyakat készítenek 13. kerületi műhelyükben, a Bulcsú utcában található meg.






 
Beton, fém, műgyanta és fa. Ezek nem éppen a divatipar alapanyagai, mégis találunk divattervezőket, akik ezeket használják alkotásuk alapanyagaként. Összegyűjtöttem néhány példát arra, hogyan is ültethetőek át a legkülönfélébb anyagok a viseletbe. Most elsősorban a BETON -t...


 
Igazgyöngy helyett cementgolyó

A magyar ékszerészek mellett más nemzet tervező is felfedezték az innovatív anyaghasználat előnyeit. Egy meghökkentő választással nemcsak az ékszert lehet különlegesebbé tenni, így könnyebben eladni, hanem esetleg még az előállítás költsége is csökkenthető. A Metsa Design oldalán talált cementből készült fülbevaló a hagyományos gyöngy változatból inspirálódott, és a gyöngyből készült ékszerekkel ellentétben mellőz mindenféle luxust, viszont nagyon modern és stílusos.
 De a neten kalandozva még találtam érdekes beton ékszereket.



 és egyéb klassz dolgok:) 
pl. iPhone  tartó...

 vagy dekoráció karácsonyra...





Na és amiért az egész post létrejött...

 

Rusztikus, vagy éppen indusztriális kiegészítője lehet lakásodnak egy ilyen beton gyertyatartó. De ha vagány menyasszony vagy, akár az ünnepi asztalokat is díszítheted velük. Különleges kiegészítői lesznek az esküvődnek! Egy adag betonkeverékből jó párat elkészíthetsz – még anyagilag is jól jársz!



Hozzávalók:
Papír pohár
Gyertya
Betonkeverék
Víz
Keverő kanál
Műanyag edény
Védőmaszk

1. lépés: Adj vizet a betonkeverékhez, a csomagolás instrukciói szerint. Keverés közben használd a maszkot, hogy a szálló cementportól megvédd magad.
2. lépés: Ha azt akarod, hogy minden gyertyatartó egyforma magas legyen, jelöld be minden pohár belsején ugyanazt a szintet – mondjuk 2 cm a felső peremtől. A jelzésig tölts meg minden poharat a keverékkel.

3. lépés: Nyomj mindegyik pohár közepébe egy-egy gyertyát. Csavarva próbáld minél mélyebbre tolni.
 
4. lépés: Hagyd kötni a beton kb. 24 óráig, vagy a csomagoláson feltüntetett ideig.
5. lépés: Ha megkötött, vágd be a pohár tetejét, és könnyedén lefejtheted a papírt az elkészült gyertyatartóról. Ha nem jön le könnyen, hagyd még kötni.


 Az ötletért köszönet: Project Wedding


 és egy másik  mécsestartók elkészítése...




Szükséged lesz:
• joghurtos poharak, műanyag palackok, kávéscsészét vagy bármi mást találunk. 
• előregyártott beton a boltból- hobby beton ( 25 kg-os kiszerelésben kapható az OBIban 800 Ft körüli áron )
És ennyi.   
beton vízzel, keverjük meg, öntsünk a pohárba, nyomja meg a gyertyát vagy tea mécsest  és várj. 
Így körülbelül 2-4 nap, attól függően, hogy mekkorák a poharak  és kész.








 Én  elfogom készíteni,megfogom csinálni ! :) 
és Ti, kedvet kaptatok egy kis beton keveréshez ??? :)

Szép napot ! by Szaszi

Kiváncsiak rám :)))