A nemezelés
Textíliáink jelentős részét növényi rostokból állítják elő, Belső-Ázsia lovas népei azonban már a Krisztus előtti első évezredben felfedezték, hogy az állati eredetű rostok is alkalmasak ruháik alapanyagának. A technika, amelyet a kezdettől fogva használtak ugyanolyan ősi, mint a szövés vagy a fonás és az így kapott anyag - a nemez - kellemesen puha, bolyhos, levegő-áteresztő és védelmet nyújt a szélsőséges éghajlat ellen. Maga a "nemez" szó iráni (perzsa) eredetű és jelentése: "ver"; a nemezt készítésénél ugyanis összedöngölik, "összeverik", illetve kallálják (összegyúrják).
A nemezelés legkeletibb határa a Kínai Nagy Fal, legnyugatibb a Kárpát-medence volt; sem Amerika, sem Afrika nem ismerte csak az eurázsiai sztyepvidéken élő népek használták. Olyan népek készítették, amelyekre az európai "kultúra" a pejoratív "lovasnomád" jelzőt sütötte rá. A nemezkészítés őshazája - amint az előbb elmondottakból következik - Belső-Ázsia, úgy mondhatnánk: "Ázsia Szíve" (a Dzsungár-medence és a Takla-makán peremvidéke), azaz "Kínai Turkesztán" (vagy Kelet-Turkesztán). Máshol is tenyésztettek birkát, de a "nemezt" sehol nem "találták föl". Belső-Ázsia népeinél a nemez létszükséglet volt. Ezek a belső-ázsiai népek még ma is ugyanúgy készítik a nemezt, mint őseik és ugyanarra a célra használják. Valaha, amikor a hagyományok szerint még az istenek a földön laktak - így is kezdhetnénk e történetet. "A sátrak falain nemezből kivágott és körülvarrt istenek szolgálták az embert és védték a rossz, a gonosz szellemek és a szerencsétlenség ellen". Ha nagy útra indult valaki, nemezszőnyegre ültették, úgy búcsúztak tőle. A nemez vallási és világi szertartásoknak is része volt ;a fejedelmet mindig nemeztakarón avatták. Timurt is ilyen szőnyegen emelték magasba. A fehér nemez volt a legértékesebb, mivel a fehér őseinknél a megtiszteltetés színe volt. A szürke nemezt lószerszámok készítéséhez vagy a szegényebbek tárgyaihoz használták. Szakemberek erről így írnak: "A vadjuh háziasítása Belső-Ázsiában zajlott le, és az itteni pásztornépek voltak a nemez feltalálói és ők voltak ezen anyagnak felvirágoztatói is". Ugyanis Ázsia füves legelőin kevés az építésre alkalmas fa, a gyapjú viszont nagy mennyiségben áll rendelkezésükre. Az állatokkal vonuló pásztoroknak olyan hajlékra van szüksége, amely könnyen szétszedhető, szállítható és gyorsan összerakható. A birkának és a belső-ázsiai taki-lónak elterjedési területe teljesen egybeesik a nemez elterjedési területével. Ezért érthető, hogy a nemezelés kultúrája a Kínai Nagy Fal és a Kárpát-medence között széles sávban alakult ki, amelyhez a bőrmegmunkálás és a szőnyegkészítés művészete is
társult.
Az első kínai feljegyzések a nemezről a Kr.előtti IV-III. századból származnak, amikor a Kínai Énekek könyvében (Shi King) és a Történelmek Könyvében (Shu King), hogy e módszert a Kínai Nagy Falon túli "barbárok" - a hsziungnúk (hunok) - "találták fel", illetve használták. Kr.előtti 307-ben Wu-ling kínai uralkodó Csao vezetőjének lovát a hunoktól beszerzett nemezzel takarta be, de a könnyű kínai textilekhez (selymekhez) szokott kínai uralkodóknak ez nem felelt meg, a nemezt amúgy is "nomád" szokásnak" tartották. A kínaiak a hunok-lakta területet egy időben "nemezországnak" nevezték. A Tang-dinasztiabeli Kínai Évkönyvek a "barbárok" arannyal és értékes kövekkel díszített jurtáiról számolnak be. A kínaiaknál a nemezelés éppúgy soha nem jött "divatba", mint Európában sem, bár nemeztárgyak eljutottak a rómaiakhoz is. Hérodotosz a szkítáknak "nemezzel borított házairól" ír és megemlíti, hogy "a keleti nomádok nemezzel fedett kocsikkal vonulnak, amelyekben lakni is szoktak".
Stein Aurél Hotanban megtalálta az első csodálatosan megmaradt festett jurta maradványait a Kr.előtti 324-ből.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése