2010/08/31

Minimál stílus újból

Elkészült, illetve véglegesítettem a Minimál stílusú kulcstartókáimat :) Oly módon, hogy rájuk is kis fém rózsa került....

illetve készült még szalvétagyűrű is , ugyanebben az eldondolásban....

Szép napot ! by Szaszi

2010/08/30

Blogtali utózönge...........


Először is kissé megkésve  de nagyon köszönöm a szombati napot, délelőttöt ( dél körül sajna el kellett jönnöm ) Hokatanak az ötletet, Ginanak, és segítőinek a remek szervezést.

 A résztvevőknek pedig azt, hogy volt bátorságuk kibújni a virtuális világ védőfala mögül. Magamból kiindulva bizony nem volt könnyű, tudom, vegyes érzelmekkel keltem útra, mikor bementem remegtem, féltem, mit fognak szólni…, mit fognak gondolni.
Eddig nem kerültem csak kevesekkel személyes kapcsolatba, Nagyon jó volt újra találkozni azokkal, akiket már megismerhettem a Karamell Kávézóban,
és ezen kívül persze újonnan megismerni sokakat közületek! : )
fura érzés ,keresgéltem a neveket, néztem a kitűzőket, sokszor tárgy, kirakott munkák alapján azonosítottam be emberkéket :).
 Sajna nem mindenkire volt időm, így éppen csak tudtam beszélgetni – a teljesség igénye nélkül - Colettel, Ejkukkal, Kinemával és Punkyjazz, Vera Násfa,Nóri, CSj-vel ,Piroseperrel, Toritextillel Ninával - akinek megcsodáltam a keresztszemes munkáit, ilyen csoda dolgokat még nem láttam - és nem utolsó sorban Byme Évivel, akivel egy asztalon mutathattam be a kis filcműveimet :)
 Elnézést, ha mégsem sikerült mindenkivel, akár csak pár szót is váltani. Elnézést azoktól is, akiket lerohantam, néha túl sok vagyok, ha jól érzem magam, és ha számomra kedves érdekes emberekkel lehetek be nem áll a szám :)
 Furcsa, de jó érzés volt….
Sok-sok szépséget és csodát láttam,Tündéri manók, babák, Petchwork munkák, gyönyörű ékszerek, szinte láthatatlanul apró keresztszemes hímzések, gyönyörű varrományok, képek, , nem is lehet felsorolni, látni kellett volna. 
De én se  jöttem ám haza üres kézzel.
A csere-berénél Szarvasmici csoda Dög-legyét kaptam, ( hazaérve a fiúk lecsaptak rá- DE nem adtam J:))


én Nórinak adtam a magam kreálta kis füzetet… ( képet tőle vettem, mert elfelejtettem lefotózni :) )

Csak most írtam le , mert eddig átgondoltam, hatás alatt voltam………
Hiányoltam egy-két embert is remélem jövőre lesz szerencsém velük is találkozni….


Szép napot ! by Szaszi

2010/08/26

Neten barangolva találtam egy oldalt, ami épp az átalakulásáról szól.... Filcbeöltve helyett Filcmánia-ra szeretné átnevezni, na de ilyen már van...pl az enyém ami kb.2007 óta működik :(
Na most mi legyen.. írjak neki, hogy változtassa meg a nevét, vagy nézzen utána a neten, hogy van már ilyen oldal ???? Nem akarok bántó lenni.................
_Tanácsokat elfogadok.....sőt nagyon várom.


Más. Nici kérésére készült egy újabb borító. Nagyon megtetszett a nosztalgikus hangulatú borító és szeretett volna egy hasonló stílusút a maga szája íze szerint:.
A/4-es méret....fehér filc, csipke, fotó és kis virágok....Vanilla felírat szerepel rajta.




Szép napot ! by Szaszi

2010/08/24

Újabb tervek, próbálozások:)

Vettem fehér erős vásznat, ami inkább natúr színű, de az elképzeléseimnek nagyon megfelel. szóval ezekből készülnek most díszek:) 
Az első egy szív....és egy pár szalvétagyűrű ,amin kisérletezek...
Mit szóltok?


Szép napot ! by Szaszi

2010/08/20

Mielőtt  elkezdődött volna a hosszú hétvége, elmenetem a Meseboltba és vettem,nekem tetsző Tilda anyagokat...
Sajna kevést pénzt vittem , így csak kisebb darabokat tudtam vágatni ( arany árban vannak :)) )
De végül is amire kellett annak nagyon megfelelőek a  kisebb darabok is.
Szóval régi vágyam volt, az én elképzelésem szerinti kis kulcstartókat készíteni, már készült hasonló alakú levendula-kilincspárna, ez most a kisebb formai változata- kulcstartó... szívalakú közepén Tilda anyag applikációval...
by Szaszi :) Hamarosan a Meskán:)
 ... és készült még egy Romantikus vintage SZÍV is....

beleszerettem ebbe az anyagba..., találtam hozzáillő selyem szalagot, antik rózsaszínbe és egy csodás fém gombot, anyósom gombos dobozából:)
Lassan megyünk fel a hegyünkre, megnézni a tüzijátékot.... Békés Ünnepet!!!
Szép estét! by Szaszi

2010/08/18

NO KOMMENT :{{{{{{{

                                         Gréta, Réz, Rebeka, Bíborka, Viola és Hajnalka....TM :)

Szép napot ! by Szaszi

2010/08/16

Szárnyalok:)

Irulok-pirulok, de nézegettem a Tildas könyveket, és szembe jött velem egy szárnyas szív:)

Magamra szabtam és ezt hoztam ki....
Piros és fehér filc, és piros mintás anyagok...


Nem tudom ti emlékeztek- e erre dalra, végre ráakadtam...Antal Imre és a Neoton... nagy kedvencem volt:)




Szép napot ! by Szaszi

2010/08/15

Művész keze - Játék:)

Újabb játék Anikónál

"Most ebben a játékban arra hívlak- és nagy öröm, ha csatlakozol-, hogy olyan mozaikot állíts össze, amelyben a művész keze nyomán formálódó anyagot mutatod meg.  Kérlek, azt is írd meg, hogy mi az, ami megfogott benne. Lehetsz ez a művész te magad, vagy valaki más, akinek a munkája megfogott. "   Az én Kollagem..... mi más lenne mint az 
(  a korongos agyagos kéz az enyém:) ) Mi is fogott meg.... igazából a VARÁZSLAT , hogy a  négy őselem segítségével.... valami maradandó tárgyat, alkotást lehet létrehozni.  Kiásod az agyagot  ( föld), amit víz segítségével alakítasz  , majd a levegőn megszárítod és a tűzben kiégeted. Bármit ellehet belőle készíteni. Ékszert, ajándék tárgyat, használati tárgyat, millió és egy felhasználása van...formában, díszítési variációk és akkor még nincs is mázazva, ami még plussz egy játék a SZÍNEKKEL :)
....és egy kis + a nyeremény..... egy csodás selyem sál.. a szivárvány színeiből lehet választani.....
Jó játékot:)
Szép napot ! by Szaszi

Művész keze - Játék:)

Újabb játék Anikónál

"
Most ebben a játékban arra hívlak- és nagy öröm, ha csatlakozol-, hogy olyan mozaikot állíts össze, amelyben a művész keze nyomán formálódó anyagot mutatod meg.  Kérlek, azt is írd meg, hogy mi az, ami megfogott benne. Lehetsz ez a művész te magad, vagy valaki más, akinek a munkája megfogott. "   Az én Kollagem..... mi más lenne mint az 
(  a korongos agyagos kéz az enyém:) )
és a nyeremény..... egy csodás selyem sál.. a szivárvány színeiből lehet választani.....
Jó játékot:)
Szép napot ! by Szaszi

2010/08/12

Játék Mimózánál én is:)

Újra játszom, egy gyönyörűséges szettért Mimózánál. :-)))) 
Szeretek játszani, sajna eddig nem nagy eséllyel páláyztam egyetlen egy játékban se.... 
na TALÁN Most jött el az én időm:-))


Más...

Sógornőm megkért, hogy  a gyöngyösboltba vett anyagokból kreáljak neki ékszereket....
Készítettem 3 fülcsit és megrenováltam a nyakláncát is :)
 Tegnap jártam a várost és vettem ezeket :)

Szép napot ! by Szaszi

2010/08/11

Inspirálódom:))))))))))))))))

Tegnap fent voltam a padláson, lehoztam a fürdető kádat, mert Subikánk igen csak " kommondor" szaggal jött haza a nyaralásból:)
Szóval megnéztem a fent tárolt dolgokat és kezembe akadt egy nagy háziszőttes fehér -natúr vászon anyag, amit régen eltettem, hogy terítő legyen belőle. Lehoztam és elkezdtem gondolkodni, mi is legyen vele..... nézelődtem a neten is... bizony :) 
Erre jutottam- most éppen ilyen dolgokon jár az agyam...
Inspirációt kaptam- a végeredmény később :)
Addig jó nézelődést nektek is.


Szép napot ! by Szaszi

2010/08/10

Lovaim vannak nyergelőbe.........................

... már csak a kantár hiányzik az új lovas kulcstartóimról:)
Filcből készült paripák forgó szemekkel kellemes, színekben..
Arra gondoltam, hogy nem sokára suli és a gyerkőcök nyakukba veszik a várost újra:) 
Jó ha van náluk lakás -kulcs vagy a suli szekrénykulcsokhoz,... ehhez készültek a legújabb paripás kulcstartók...

Más.... fotóztam egy csendéletet is, készül valami :)


Szép napot ! by Szaszi

2010/08/06

Még, Még, Még.....................

 ennyi nem elég:)

Elkészültem a hajgumikkal is- ami szintén a Fleurette kollekcióba tartozik:)

Szép napot ! by Szaszi

"Jaquelinne" -.Nyaklánc

----Még mindig foglalkoztat ez a vonulat. :)
Újabb kis virágocskákból álló nyaklánc készült az este, a "Fleurette" - ( kis virág) kollekció részeként  :)
Piros -fehér mintás textilekből ( újrahasznosított pizsama)  :)))) készült kis virágocskák alkotják a  kb.80 cm láncot ,  vidám , nyári darab lehet bárkinek aki szereti a különlegest és az egyedit...




Szép napot ! by Szaszi

2010/08/04

Új franciás...." Fleurette "

.....hajcsattok és kitűzők készültek..., 
talán emlékeztek, mielőtt elmenetem nyaralni készítettem sok kis virágocskát....... na most lettek készen ,bár még csak 1-2 fotó készült ,a többi a fantáziátokra lesz bízva :)
Vidám kis nyári darabok kis és nagylányoknak egyaránt :)
íme:


A franciás nevek az új "  FLEURETTE" - kis virág - kollekció miatt van. 
Lesz még gyűrű, nyaklánc, karkötő is....

Szép napot ! by Szaszi

2010/08/02

Újra itt ...:)

Nagyon gyorsan elrepült ez a pár nap..... Az idő nem volt túl kegyes hozzánk összesen 2x tudtam bemenni a balcsiba.... különben jégverem volt :) de így eltudtunk menni Keszthelyre, Kapolcsra, Szigligetre, Badacsonytomajra is ( Egry József festőművész- házába, ami ma múzeum:)

Egry József Emlékmúzeum

A festő műteremlakása, berendezett galériája - életmű kiállítás Badacsonyban, közel a parthoz, a festőről elnevezett Egry József sétányon, 1973-ban, a festő születésének kilencvenedik évfordulóján megnyílt a hajdani műteremlakásban és a hozzáépített galériás, kétszintes kiállítóteremben az Egry József Emlékmúzeum.

A festőnek és családjának 1941 óta otthont adó kis villaépületben a festő életútját fotók segítségével bemutató dokumentumkiállítás látható, és festői munkásságának a korai évekből származó válogatása: arcképek és önarcképek, konstruktivista és szecessziós hatást mutató tájképek, Szajna-parti rakodókat és a brugge-i kikötők világát megörökítő festmények.

A festő hajdani műtermében már a balatoni festményeké a vezető szerep. Az emlékmúzeum reprezentatív galériáján Egry grafikák láthatók és időről időre tárlat más gyűjtemények Egry anyagából, míg a nagyteremben Egry érett korszakát reprezentáló főművek. Nyitvatartás:
május 1-től október 15-ig, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig
2010. július 01-től augusztus 31-ig hétfői napokon is nyitvatartás 10,00-18,00 óráig.
BADACSONY, Egry sétány 12.
Tel.: 87/431-044
és egyik nagy kedvencem.... ,
bár sokszor esett az eső... általában akkor már a kocsival mentünk vissza a házba :)))
Jókat ettünk nevettünk, társasoztunk együtt....
Képek tömörítve....:)

Szép napot ! by Szaszi

Kiváncsiak rám :)))