2012/12/03

Kiállításon jártam...

 Egy újabb kiállítást szeretnék figyelmetekbe ajánlani...

Mikor az ember lányának nincs kedve kimenni a zimankóba, akkor talál olyan élményekre amikor és amire nem számít. Na ez a kiállítás is ilyen volt. Azt se tudtam hova megyünk...- mint Ágitól én ezt már megszoktam...:)
 Hideg ködös esős időben elindultunk a várba a Magyar Nemzeti Galériába.

"VILÁGMODELLEK - Műtermi kísérletek és dokumentumok Kondortól napjainkig"
Csak azt tudtam, hogy Kondor Béla munkásságával kapcsolatos kiállításra megyünk.

Ez több volt mint kiállítás - NEKEM.

Régóta foglalkoztat egy dolog... Erre adott nekem visszaigazolást ez a kiállítás. Nem vagyok a szavak embere, mint azt már tapasztalhattátok. Megpróbálom leírni nekem mit is jelentette, mit szólított meg bennem a látvány és a mondani való.
Régebben írtam arról, hogy ha látok valamit- bármit miért érint meg  1-1 alkotás , látvány, kép, fotó, stb. Ezt elemezgettem...
 Aztán rájöttem maga a gondolat, ami elő hívta ,miért is érint meg sok esetben... maga a mód ahogy ezt átadják, át nyújtják, megmutatják, láttattják velem azt tetszik és ezért érint meg.

A kiállítás alatt rájöttem- persze nem én találtam fel a spanyolviaszt- de két dolog kattogott végig a fejembe- egyszerű- nagyszerű, gondolat-ötlet Accossziáció, és  Ági ebben megerősített.

 A kiállítás magát a tervezés folyamatát mutatja, be az ötletet az elindító gondolatot és az abból született műveket.... profánul, szemtelenül állít szembe 1-1 megkapó alkotás, hogy  
           ne csak nézz de láss is.

Erre a legjobb mű Lengyel András - Kamrák sötétben c. alkotása.

Sajnos mivel fotózni nem lehetett így a netről szedtem ösze a képeket- de sajna ezt a munkát csak a pdf katalógusában lehet látni amit a galéria oldalán itt találtok meg.

Nekem legjobban Fehér Márta fotó manipulált képei,


 Schmal Károly, „Schmal Károly "papírmunkái" az elemi egyszerűség jegyeit mutatják. Ez a felhasznált anyagokra és eszközökre éppúgy érvényes, mint a rajz és festés eredményére, a képekre. Alig néhány szén, kréta, vagy tempera hordozta szín látható a kék, fehér vagy barna felületeken. A négyzetes kivágattól közrefogva pedig alapformák: háromszögek, átlók, egymást metsző egyenesek, a látszólagos teret megjelenítő többszörösen tört vonalak és örvénylő görbületek. A képek címei, a festői szándék - és a felveendő nézőpont - foglalatai viszont egy másik valóságmetszetből keltezettek: Sík és tér, Egy és sok, Rész-lett, Eltérés, Minden megvan. Szó és kép kölcsönösen ellenpontozzák, egyszersmind értelmezik is egymást.




Szabó Dezső, ütős fotója...

 

A művész sok éven át bíbelődött makettekkel, nagy gonddal apró díszleteket barkácsolt, és ezeket fotózta. A Black box, a Time bomb vagy a Forgószél című sorozatai dokumentumfotók tökéletes szimulációi, pedig a merénylet helyszíne csupán egy matchbox autó és némi hamu, a tornádó pedig egy akvárium vizébe szórt maréknyi por. Mi viszont megesszük, hogy valóság, ami egyébként a végletekig művi, mert az illúzió megfelel minden elvárásunknak.
 

A tárlat nem csak művészetelméleti játék, hanem a munkák témái miatt etikai kérdéseket is felvet. Az apró színpadok jeleneteinél vajon mennyivel valóságosabbak mindennapi képadagunk feldolgozatlan elemei? A merényletek, szerencsétlenségek, tragikus hatású természeti jelenségek képei folyamatosan tűnnek el agyunk barázdái közt



Gémes Péter,  



Gémes Péter
grafikus, fotóművész
(Budapest, 1951. április 11. –
Budapest, 1996. október 22.)
Ami eddigi, közel tíz év munkásságában konstans és paradox módon feltűnő: a rendkívül szelíd és halk megjelenítés, konzekvens visszafogottság, az archetipikus és metaforikus megfogalmazása egy zajos és effektusokban halmozott képi kultúra közegében. Gémes kevéssé köthető különböző stílusvonulatokhoz. Kezdettől fogva dominanciát nyert nála a klasszikus filozófia és annak páneurópai kortárs megfogalmazása. Eszköze, de nem médiuma a fotográfia, érdekesen és művelten alkalmazza annak lehetőségeit. Elméleti képzőművészet, mely nem a fotót tekinti végcélnak. A filmen a fénnyel „megfestett”esemény a mű. A negatív az előzőnek a reprodukciója. Az esemény maga plasztikus mű, negatívról reprodukálható. 
Gémes héroszai nagyon komplex, primer lélektani jellegű lények.


Schaár Erzsébet titokzatos kapui, labirintusai



  "kinyitottam az ablakot, kitártam az ajtót. A térben ezek olyan határozottan álltak, úgy hasítottak a levegőbe, mintha a levegő szilárd tömeg lenne. Néztem a három szomszéd szobába nyíló ajtót. Mind a három ajtó különböző irányban állt. Én pedig ott álltam középen, mint egy kis pont, és tőlem három különböző irányban három ajtóél, három határozott forma." Ebben az élményben most a néző részesül, aki végigsétál az Utca két házfala, ajtói és ablakai mentén, a néma, "megkövült" alakok között


Csörgő Attila
Csörgő Attila a fiatal magyar művész-generáció egyik legismertebb, rangos nemzetközi kiállításokon, vásárokon szereplő képzőművésze. 1999-ben a Velencei Biennálé Magyar Pavilonjában képviselte hazánkat, 2001-ben Munkácsy-díjat kapott, 2003-ban az Isztanbuli Biennálén, 2008-ban a Sydney Biennálén szerepelt, Möbius-tér című munkájával pedig elnyerte az Európa egyik legjelentősebb médiaművészeti elismerésének számító Nam June Paik-díjat.
Munkáiban a művészet és a tudomány határterületeit kutatja, saját maga által tervezett, mérnöki pontossággal kivitelezett szerkezetekkel, fényképezőgépekkel, optikai gépezetekkel kísérletezik, amelyek egyaránt árulkodnak játékos, humoros és filozofikus gondolkodásmódjáról. Gyakran meglepő és szórakoztató kísérleteiben azon mozgások és jelenségek láthatóvá tétele és megalkotása érdekli, amelyek az emberi szem számára felfoghatatlanok. Tárgyai szinte geometriai törvények reprezentációi, amelyeket többnyire szokatlan helyzetekbe hozott, hétköznapi anyagokból, tárgyakból épít és barkácsol össze. Síkba kiterített térbeli tárgyai, vagy az emberi szemmel be nem fogható dimenziók bemutatása dinamikus és állóképszerű kettősségükkel rendkívül látványos művek. Kiállításain a kísérlet egyes fázisait éppúgy bemutatja, mint annak gondolati hátterét, törekedve arra, hogy néző és mű között megteremtse a befogadáshoz szükséges értelmezés lehetőségét.
   




 fény göbjei, Puklus Péter Erdély országból származó kortárs művész könyv képei, fotói 


   
és Megyik János 3d képe tetszett. 



Mindegyik a maga nemében megkapó, egyszerű de nagyszerű alkotás. Nézzétek meg és kíváncsian várom ti hogy éltétek meg a kiállítást. 

és aki az egészet elindította. Kondor BÉla ,kétszeres Munkácsy-díjas magyar festőművész, grafikus, költő. Sokoldalú személyiségként a grafika és a festészet mellett verset és prózát is írt, a fényképezésben új utakat keresett, orgonán is játszott. 




..és itt van a hivatalos ajánló....



Kondor Béla, Csernus Tibor, Megyik János, Erdély Miklós, Molnár Edit, Mátis Lilla, Jovánovics György, Maurer Dóra, Gémes Péter, Baranyay András, Schmal Károly, Érmezei Zoltán - Rauschenberger János, Fehér Márta, Schaár Erzsébet, Háy Ágnes - Császári Gábor, Lengyel András, Puklus Péter, Szabó Dezső, Csörgő Attila, Szacsva y Pál
A művész műterme, amely témaként, a művész otthonaként, illetve a műalkotás létrejöttének eredendő helyszíneként a késő reneszánsztól kezdve állt a művészi figyelem középpontjában, az 1960-as és 70-es évek Magyarországán, majd a későbbi évtizedekben is különleges jelentéssel és jelentőséggel bírt. Egyszerre volt a művészi kísérletezés legtermészetesebb közege, a művészi kreativitás fókuszpontja, a MŰ megszületésének és létrehozásának titokzatos helye. A műterem sokszor volt menedék, magánrítusok, szertartások színpada, a művész jelenléte által "megszentelt" hely, s ugyanakkor mindennapi létezésének közege, csigahéj, amely elválaszthatatlanul hozzánőtt lakójához. 
 
A Magyar Nemzeti Galéria új kiállítása arra tesz kísérletet, hogy a műterem az utóbbi fél évszázadban megtapasztalható jelentésváltozásainak néhány fontos aspektusát feltérképezze. A műterem ugyanis nemcsak személyes élettér, hanem - az alkotást meghatározó és annak nyomait rögzítő - művészi univerzum is. Mindezt különösen érzékenyen dokumentálják Kondor Béla élete végén készített fotósorozatai, amelyek úgy építik magukba a műtermi környezetet, használják fel a művész saját készítésű szerkezeteit, repülőgép-modelljeit, hogy egyben a 70-es évektől kibontakozó kísérleti fotóhasználat jelentős példáivá is válnak. Úgy idézik meg a modellkészítés avantgárdig visszanyúló tradícióját, hogy közben a létező, a teremtett és a korszakra oly jellemző barkácsolt világ sokrétű jelentései is feltárulnak.
A műterem világának tematikus és műfaji gazdagsága - reményeink szerint - a jelenig vezető párbeszédet képes elindítani a különféle alkotások, művészi stratégiák és szemléletmódok között. Kiállításunk az egyéni élettér és a személyre szabott művészi univerzum "közös működtetésének" nem minden lépését követi nyomon: a hol rövidebben, hol hosszabban kifejtett esettanulmányok inkább a személyes látásmódok és az erős gondolati - konceptuális - kiindulóponthoz alakított médiumok változékony sokszínűségéből adnak ízelítőt.
 

Az emlékezés terei - Hiányportrék

A műterem, a dolgozószoba egyben magán-archívum, életmű-installáció, sorstörmelékek gyűjtőhelye is. A műterem története egykori tulajdonosának halálakor - kikerülve annak fennhatósága alól - fordulópontjához ér: lakója szellemének és munkásságának valamiféle lenyomataként kultusz- és emlékhellyé válhat, vagy akár örökre meg is semmisülhet. Ezekben a pillanatokban, a használati tárgyak, az alkotómódszerről is valló rekvizitumok "rendezett káoszában" egy fotókamera és egy felvevőgép monoton, a dolgokra vissza-visszatérő ritmusa, koncentrált pillantása vezeti a tekintetünket. Ez a visszafogott és alázatos közeledés a tárgy-univerzum középpontjában álló művész hiányának feltérképezésével teremti meg a búcsú és az emlékezés lehetőségét.

Átjárók, menedékek és labirintusok - A műterem mint referenciapont, téma- és motívumkészlet

Kondor művészetében felmerül az a kérdés is, hogy a változékony történelmi és társadalmi valóság miként keretezi magát a műtermet, és határozza meg a benne folyó munkát. Vajon a külső és belső szabadsággal, a művész-szereppel kapcsolatos önreflexiók a műterem-közegben miként alakítanak, formálnak át olyan "bevett" műfajokat, mint a portré/önarckép, a csendélet vagy a műterem-zsáner? Hogyan képesek ezekből a terekből megnyílni átjárók olyan, sokszor transzcendens világok felé, ahol az életút szempontjából fontos pillanat szinte örökérvényűvé tágulhat? Plasztikák és filmek, fotósorozatok és képregények "építenek fel" olyan kép- és tükörlabirintusokat, amelyekben az egymásra rétegződő képfelületek és idősíkok menedéket nyújtanak az elrejtőző művésznek, miközben a művek az értelmezések útvesztőit nyitják meg a befogadók számára.
A láthatóság és a sejthetőség, az elképzelhetőség határán létező világok "valóságfokának" felerősítéséhez minden művész egyedi eszközöket választ, amelyek során a digitalizált képáradatot termelő eljárások gyakran felülíródnak a leghagyományosabb "kézműves" technikák, médiumok (színes ceruza, festék, szobrászi látásmód) által.

"Nem-műtermek" - Ideiglenes és személyes terek mint az alkotás helyszínei

Beszélhetünk-e itt, ebben a speciális kelet-közép-európai közegben a "klasszikus" értelemben vett műtermekről, vagy inkább csak pesti és budai al- és főbérletek, kertes házak kisebb és nagyobb szobáiról, élettérként, találkozóhelyként, alkotóműhelyként, magán-archívumként, kutatóműhelyként, sufniként is működő, funkcionálisan is egymásba olvadó hibrid-tereiről? Ahol például egy bérház lakásának valamelyik helyisége természeti jelenségeket modellező, illetve az érzékelés megszokott pályáit át- és kifordító kísérletezés tesztlaboratóriumaként és/vagy barkácsműhelyeként is működhet. A Kondor-féle fotósorozatokon is megjelenő modellkészítési és barkácsolási tradíció, a "teremtett világok" problematikája, a fikció és valóság viszonyának vizsgálata itt újabb gellert kap. Felmerül a kérdés, hogy mennyire nyújthatnak működőképes alternatívát az egyre gyorsuló ütemben globalizálódó művészeti világ nomádjai számára az idegen helyen, meghatározott időre birtokba vehető "kvázi-műtermek" lehetőségei. Hiszen csak egy pontig lehet ezt a helyzetet kezelni és kisajátítani, tárgyakkal, személyes "utalásokkal" berendezni, újabb és újabb képrétegekkel és személyes idősíkokkal beborítva "háziasítani". A végén úgyis az marad a kérdés, hogy a különféle médiumokon keresztül a személyes térbe behatoló kép- és hírözönt, látvány-agressziót van-e még mód valahogy csillapítani.
Mindenkinek  de főleg grafikusoknak, fotósoknak, alkotóembereknek és az újításokat, a folyamatba kukucskálóknak... ajánlom.
 


Szép napot ! by Szaszi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kiváncsiak rám :)))