2011/02/22

Felhívás

Filcesek Nemezesek szeretnélek egy közös alkotásra, Gondolkodásra, játékra hívni !!!!


drótosoknál és én úgy tudom az üvegeseknél is van már néha hasonló kezdeményezés az együtt  alkotásra.
 Ezeket a példákat látva  fogalmazódott meg bennem  az a gondolat, hogy mi  
Filcesek- Nemezesek  is , de  mindenkinek akinek van kedve kipróbálni magát, vagy csak szeretne játszani és egy kicsit együtt gondolkozni, azzal időről időre  egy-egy  témát körbejárnánk!

A tervem
Kb. 2-3 havonta írnánk ki az adott témát, melyre a pályamunkákat  megadott időn belül lehet elkészíteni és titokban  tartani a kiírás napjáig:)))

Mindegyik alkalomra más-más vállalja a „házigazda szerepét”- ezt én úgy gondolom, hogy  staféta szerűen adnánk át egymásnak. Pl egy szavazás „legje” lenne a következő téma kiírója. 
/Erre majd kérek kommenteket, hogy a közönség díjas kapja a stafétát? vagy egyéb szempont legyen.../

Mit is jelent ez? 
házigazda találja ki az adott témát és írja ki a játékot, adja meg a TÉmát.

Ő fogadja a határidő lejárta utáni napon a jelentkezők leveleit a elkészült munkákról készített képekkel.
A zárás után beteszi a blogjába, honlapjára a beérkezett műveket az alkotók neveivel feltüntetve, mely bejegyzést aztán szabadon a többi játékos is bemásolhatja a saját felületeire.

Jelentkezni az adott játékra a házigazda kiírási posztjában kommentben lehet!
Akinek van FaceBook oldala, ott is!

FONTOS , hogy ez játék!- ne stresszeljetek, csak alkossatok...

Ha mindenki a maga legjobb tudását, képességét beleteszi a játékba, akkor szerintem csodálatos  dolgok készülnek majd!

Nem lesz semmilyen eredményhirdetés, itt  mindenki  csak nyerhet!
Olyan technikákat, stílusokat próbálhatunk ki a filcezés és nemezelés  készítésen belül, amiről korábban nem is gondoltunk, vagy ha ismerjük is, önszántunkból nem próbálnánk ki de egy játék kedvéért miért is ne ...

Az elkészített ékeket nem sorsoljuk ki egymás között, mindenki elteheti magának, el-ajándékozhatja, eladhatja. 
Elgondolásaim, Terveim között szerepel egy kiállítás megrendezése is, de erről később...
  ( szervezés, hely  még ki kell tervelnem, megszerveznem stb.)

Viszont szavazni kell, lehet a kész munkákra , és az elnyerheti a következő kiírás Házigazda c. elnyeréséért.

A téma bármi lehet: Kor ( Reneszánsz, Art deco stb.) 1-1 forma /pl tulipán pipacs /, Mondák, mesék , zen vagy filc, vagy egy neves építész mint pl. Gaudi, vagy egy  stílus -akár a rá jellemző motívum, egy szín,akár egy  hangulat, vagy évszak, de  tényleg bármi, ami eszetekbe jut !  
Legyetek Kreatívak....
  
Fontos, hogy ez úttal ne használjátok fel korábbi munkátokat, legyen ez egy teljesen új alkotás, illetve mások „tollával se ékeskedjünk"!
Viszont természetesen a művészet más területeiről leshettek el mintákat, ötleteket, vehettek ihletet!  Sőt, jelen esetben ez szükséges is! :-)

Az első játék témája  mivel én vagyok az első:) legyen a 
PIPACS.....
  
 ez a nagyon kis törékeny virág - szívemnek kedves virág, és már alig várom a tavasz eljövetelét:)
                          
"A mámoros Nap is kirúg a hámból,
izzón szerelmet vall a földanyának.
Komoly kalászok fejlehajtva állnak
s közülük a kacér pipacs kilángol...
 
Tücsök, pipacs, poéta és pacsirta
minek köszönné léha létezését?
- Ők színesítik a Halál vetését:
búzába, égre dalt, mosolygást írva...
 
... Schopenhauer bús kórságába esten
az egyetemre jártam akkor Pesten.
A tudomány érett rózsát arattam,
 
midőn egy lány pipacsszínű kabátban
fellángolt egy rózsálló virradatban...
... Utána néztem s egy kicsit megálltam..."
 
 Járjatok nyitott szemmel, pl. üssétek fel a ehhez kapcsolódó könyveket, könyvtárba , ehhez kapcsolódó  albumokat,  nézzétek a hímzésmintákat, a fafaragásokat, ékszereket, épületeket stb.  Mindent ami inspirálhat...
Próbáljatok utánajárni, egy -egy motívum történetének, jelentésének stb.



Műveiteket Március 20-án  este 20 ,00 órától várom másnap este 20,00-ig!

Kérlek, segítsetek továbbítani ezt a felhívást, hogy minél több Nemezeshez, Filceshez eljusson a híre!

Mindenkinek jó alkotást !  Remélem sokan leszünk....és kíváncsian várom az alkotásokat is :)))
Szép napot ! by Szaszi

2011/02/13

Ezt a díjat VeraNásfától kaptam nagyon szépen köszönöm...Szívből köszönöm, ,hogy rám gondolt, örülök amiért én is kaptam, de valahogy  úgy vagyok vele, hogy ha valaki ide látogat, mert valamit talál itt amiért érdemes :9, akkor díjak nélkül is.....
Ezennel felrúgom a szabályzatot és minden kedves olvasómnak felajánlom ezt a díjat
s mivel én  én ezt a díjat komolyan gondolom,  S ebben semmi kényszer sincs, csak szeretet ,odafigyelés :)

Kedves Blogger-társak, ezennel átnyújtom ezt a  képzeletbeli díjat sok-sok szeretettel !



Szép napot ! by Szaszi

2011/02/07

Szitanyomás

Régóta kajtatok egy olyan helyet ahol  megtanulhatnám a szitanyomás alapvető műveleteit...
Véletlenül..- bár nem hiszek a véletlenbe :) - ráakadtam a Designbazár honlapján egy hirdetésre, PRINTA  szitanyomó kurzusok, ahol nem csak, hogy megtanulhatom vagy hétvégenként Work shopokon, vagy magán úton, hanem ha már tudom és szeretnék önállóan dolgozni a műhelyt is ki tudom bérelni,és ha kell segítség az is van... szóval Márciusban megyek is és tanulok...:)

Igen ezt is nagyon szeretném....fel vettem a 2011-es terveimhez, ami 
megvalósításra vár...

 + még egy kis + ez több mint szitanyomás :)))

Printa


Printa
A VII. kerület Rumbach Sebestyén utcája különleges birodalmat tartogat számunkra. Ebben az egyedi, Printa névre hallgató kis országban a grafika speciális technikája uralkodik, öko környezetében pedig az alábbi kerületek közt kószálhatunk és szippanthatunk magunkba sok-sok szépet és izgalmat: design üzlet, galéria, szitanyomó stúdió és kávézó. Az üzlet két fő koncepciója a szita és az öko-design.
A szépséges kis művészparadicsom galériáján magyar és nemzetközi kortárs művészek munkái kapnak helyet. A képzőművészeti alkotások mellett a grafikák szitázott verziója is látható a multifunkcionális térben, ruhákra, használati tárgyakra nyomtatva. Az üzlet polcain egyedi használati tárgyak, válogatott és limitált szériás öko-design ruhák és kiegészítők díszelegnek, a kávézó a finom szomjoltók mellett kedves környezetet kínál, a műhelyben pedig szitanyomó stúdió várja az érdeklődőket. A műhely amellett, hogy a műfajt népszerűsítő kurzusoknak és tanfolyamoknak szolgál helyszínül, még ki is bérelhető a tettvágytól égő grafikusok legnagyobb örömére.
Printa
A szitanyomás kevéssé elterjedt technika Magyarországon, így ennek népszerűsítését is célul tűzte ki a Printa. Szerencsére azért egyre több fiatal ismerkedik a kreatív módszerrel. Emellett az öko alapanyagok használatára és az újrahasznosításra is nagy hangsúlyt fektetnek a concept store-ban, itt még a berendezés során is követték az újrahasznosítás elvét. Persze kétségtelenül az volna a legjobb, ha a Printa nem öko-design üzlet lenne, hanem szimplán „csak” design üzlet, hiszen ez azt jelentené, hogy mindenkinek az öko a természetes. No de amíg nem élünk öko világban, addig utazzunk buzgón a Printa birodalmába!
A termékekkel párhuzamosan élményt is kap a vásárló ebben a flexibilis térben, szóval ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel, s távozz tele élménnyel! ;-)
printa.hu
http://stilblog.hu

Szép napot ! by Szaszi
Újabb  edényfogókat készítettem, most az alap piros filc volt és eper mintás szalag került középre dísznek.






+ készült egy újabb angyalka ez most pöttyös ruhát kapott, édes kis szende pofikát és angyali szárnyakat. 


Szép napot ! by Szaszi

2011/02/03

Népi Iparművészeti Kiállítás ..ahogy én láttam...

Gabi barátnémmal elmentünk a nem rég megnyílt Népi Iparművészeti kiállításra.

" Népi iparművészeti múzeum nyílik Budapesten




2011 a Hagyományok Éve: a Hagyományok Háza a 10., a Magyar Állami Népi Együttes pedig a 60. születésnapját ünnepli idén, és a kettős évforduló apropóján egész évben ünnepi programokkal, rendezvényekkel várják a látogatókat. A jubileumi év nyitányaként január 14-én új múzeum nyílik a Fő utca 6. szám alatt: a Népi Iparművészeti Múzeumban a népi kézműves mesterségek képviselői mutatkoznak be.
A Hagyományok Háza (HH) munkatársainak régi álma válik most valóra, mostanáig ugyanis szinte csak papíron létezett a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum. 2004-ben a HH munkatársai azzal szembesültek, hogy 8712 tétellel a házhoz csatolták a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumot, amelynek azonban nemhogy kiállítóhelye nem volt, de még használható leltára sem, ráadásul a tárgyak egy része az ország különböző részeibe került, gyakran anélkül, hogy ennek bármiféle írásos nyoma maradt volna. A gyűjtemény az ötvenes, hatvanas években kezdett kialakulni, amikor az addig a népművészetben alkalmazott minták, díszítések, formák megjelentek modern használati tárgyakon. Ezeket a Népi Iparművészeti Tanács zsűrizte és gyűjtötte, ez a szervezet azonban a rendszerváltás után megszűnt.
Amikor a gyűjtemény 2004-ben a Hagyományok Házához került, a munkatársak rögtön elkezdték felkutatni, leltárba venni a tárgyakat. A kollekciót az elmúlt években néhányszor pályázatokon elnyert pénzekből friss darabokkal is bővítették. Jelenleg majdnem tízezer tárgy található a Hagyományok Házában, ezeknek évek óta kerestek kiállítótermet (a hatalmas anyagból az elmúlt évek időszaki kiállításain néhány darabot már láthatott a közönség a Hagyományok Háza Szilágyi Dezső téri kiállítótermében, ez a helyszín azonban sem méreteiben, sem technikai felszereltségében nem felel meg egy jelentős múzeum követelményeinek). Végül 2008-ban az I. kerületi önkormányzat segített: a Fő utca 6. szám alatti gazdátlan helyiségeket kapták meg a múzeum céljaira. Ezeket sikerült felújítani és alkalmassá tenni kiállítások megrendezésére, valamint a speciális hőmérsékletet és páratartalmat igénylő tárgyak raktározására.
A múzeumot január 14-én délután 15 órakor Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester, Kálnoki-Gyöngyössy Márton (helyettes államtitkár, NEFMI) és Andrásfalvy Bertalan néprajzkutató nyitja meg. Vezetője Szabó Zoltán, a Hagyományok Háza osztályvezetője lesz, a múzeum eleinte négy, majd a turistaszezonban remélhetőleg napi nyolc órában várja a látogatókat.
Népi iparművészetünk elmúlt 50 éve; Alkotók – tárgyak – folyamatok – ez a címe a most nyíló Népi Iparművészeti Múzeum állandó kiállításának, amely jól szimbolizálja, mire is számíthat a látogató: az elmúlt fél évszázadban gyűjtött és keletkezett népi iparművészeti alkotások átfogó, reprezentatív kollekciójára.
A kiállítás célja elsődlegesen az, hogy a hazai és a nemzetközi nagyközönségnek megmutassuk azt a gazdag és színes tárgyi anyagot, amelyet múzeumunkban elődeink a 1960-as évektől napjainkig felhalmoztak.  
A másodlagos cél, hogy a kiállítás, valamint a hozzá kapcsolódó kiadványok, foglakozások segédanyagként szolgáljanak az oktatás minden szintjén az általános iskolától az egyetemig, illeszkedve a tanulók tudásszintjéhez. A Népi Iparművészeti Múzeumban professzionális körülmények között tarthatók múzeumpedagógiai órák, ismeretterjesztő foglalkozások.
A múzeum létrehozói harmadsorban tisztelegni szeretnének azok előtt az alkotók előtt, akik munkájukkal életben tartották a XX. századi tárgyi népművészetet. Időszaki kiállítás lesz például a tervek szerint a Hevesi Szőttespályázatra érkezett alkotásokból válogatott tárlat, amely augusztusban látható Hevesen, majd ezután érkezik Budapestre, vagy a Körmendi Fazekaspályázat tárlata is." ( kultura.hu)
10 óra beszéltünk meg talit a Battyhányi téren... és szépen ráérősen ,el sétáltunk a Clark Ádám térig, hogy megnézzük a Hagyományok Háza által létrehozott kiállítás ( Fő út 6)
Az első döbbenet, hogy csak 13-tól van nyitva.... na visszasétáltunka Mester Portáig benéztünk, beszélgettünk az árussokkal.. majd menéztük a kiállító helyet is, ha már ott voltunk, majd a Battyi felett leültünk egy kávézóba beszélgetni...
Úgy elbeszélgettük az időt, hogy végül 14-óra lett így ,úgy düntöttünk, hogy újra elmegyünk és megnézzük ezt a kiállítást... 
Érdekes és tanulságos. Nekem kissé még befejezetlen, sok tájegység és kézműves szakmai még megjelenítés, említés szinte sincs... de ez biztos még változik.... azért fotóztunk

Íme....

                                Látkép...............
                                             Fekete kerámiák
                                             Hímzések
                                            Szövések
                                          Hódmezővásárhelyi étkészlet
                                                   Bokályok, Mihók , Buttelák
                                              Borosedények

                                             Tálak - vagy 60 cm-esek ...
                                egy kis +

 
Szép napot ! by Szaszi

Kiváncsiak rám :)))