2011/02/22

Felhívás

Filcesek Nemezesek szeretnélek egy közös alkotásra, Gondolkodásra, játékra hívni !!!!


drótosoknál és én úgy tudom az üvegeseknél is van már néha hasonló kezdeményezés az együtt  alkotásra.
 Ezeket a példákat látva  fogalmazódott meg bennem  az a gondolat, hogy mi  
Filcesek- Nemezesek  is , de  mindenkinek akinek van kedve kipróbálni magát, vagy csak szeretne játszani és egy kicsit együtt gondolkozni, azzal időről időre  egy-egy  témát körbejárnánk!

A tervem
Kb. 2-3 havonta írnánk ki az adott témát, melyre a pályamunkákat  megadott időn belül lehet elkészíteni és titokban  tartani a kiírás napjáig:)))

Mindegyik alkalomra más-más vállalja a „házigazda szerepét”- ezt én úgy gondolom, hogy  staféta szerűen adnánk át egymásnak. Pl egy szavazás „legje” lenne a következő téma kiírója. 
/Erre majd kérek kommenteket, hogy a közönség díjas kapja a stafétát? vagy egyéb szempont legyen.../

Mit is jelent ez? 
házigazda találja ki az adott témát és írja ki a játékot, adja meg a TÉmát.

Ő fogadja a határidő lejárta utáni napon a jelentkezők leveleit a elkészült munkákról készített képekkel.
A zárás után beteszi a blogjába, honlapjára a beérkezett műveket az alkotók neveivel feltüntetve, mely bejegyzést aztán szabadon a többi játékos is bemásolhatja a saját felületeire.

Jelentkezni az adott játékra a házigazda kiírási posztjában kommentben lehet!
Akinek van FaceBook oldala, ott is!

FONTOS , hogy ez játék!- ne stresszeljetek, csak alkossatok...

Ha mindenki a maga legjobb tudását, képességét beleteszi a játékba, akkor szerintem csodálatos  dolgok készülnek majd!

Nem lesz semmilyen eredményhirdetés, itt  mindenki  csak nyerhet!
Olyan technikákat, stílusokat próbálhatunk ki a filcezés és nemezelés  készítésen belül, amiről korábban nem is gondoltunk, vagy ha ismerjük is, önszántunkból nem próbálnánk ki de egy játék kedvéért miért is ne ...

Az elkészített ékeket nem sorsoljuk ki egymás között, mindenki elteheti magának, el-ajándékozhatja, eladhatja. 
Elgondolásaim, Terveim között szerepel egy kiállítás megrendezése is, de erről később...
  ( szervezés, hely  még ki kell tervelnem, megszerveznem stb.)

Viszont szavazni kell, lehet a kész munkákra , és az elnyerheti a következő kiírás Házigazda c. elnyeréséért.

A téma bármi lehet: Kor ( Reneszánsz, Art deco stb.) 1-1 forma /pl tulipán pipacs /, Mondák, mesék , zen vagy filc, vagy egy neves építész mint pl. Gaudi, vagy egy  stílus -akár a rá jellemző motívum, egy szín,akár egy  hangulat, vagy évszak, de  tényleg bármi, ami eszetekbe jut !  
Legyetek Kreatívak....
  
Fontos, hogy ez úttal ne használjátok fel korábbi munkátokat, legyen ez egy teljesen új alkotás, illetve mások „tollával se ékeskedjünk"!
Viszont természetesen a művészet más területeiről leshettek el mintákat, ötleteket, vehettek ihletet!  Sőt, jelen esetben ez szükséges is! :-)

Az első játék témája  mivel én vagyok az első:) legyen a 
PIPACS.....
  
 ez a nagyon kis törékeny virág - szívemnek kedves virág, és már alig várom a tavasz eljövetelét:)
                          
"A mámoros Nap is kirúg a hámból,
izzón szerelmet vall a földanyának.
Komoly kalászok fejlehajtva állnak
s közülük a kacér pipacs kilángol...
 
Tücsök, pipacs, poéta és pacsirta
minek köszönné léha létezését?
- Ők színesítik a Halál vetését:
búzába, égre dalt, mosolygást írva...
 
... Schopenhauer bús kórságába esten
az egyetemre jártam akkor Pesten.
A tudomány érett rózsát arattam,
 
midőn egy lány pipacsszínű kabátban
fellángolt egy rózsálló virradatban...
... Utána néztem s egy kicsit megálltam..."
 
 Járjatok nyitott szemmel, pl. üssétek fel a ehhez kapcsolódó könyveket, könyvtárba , ehhez kapcsolódó  albumokat,  nézzétek a hímzésmintákat, a fafaragásokat, ékszereket, épületeket stb.  Mindent ami inspirálhat...
Próbáljatok utánajárni, egy -egy motívum történetének, jelentésének stb.



Műveiteket Március 20-án  este 20 ,00 órától várom másnap este 20,00-ig!

Kérlek, segítsetek továbbítani ezt a felhívást, hogy minél több Nemezeshez, Filceshez eljusson a híre!

Mindenkinek jó alkotást !  Remélem sokan leszünk....és kíváncsian várom az alkotásokat is :)))
Szép napot ! by Szaszi

4 megjegyzés:

  1. Ez nagyon tetszik, bár részt nem veszek benne, nem lévén nemezes :))
    De erősen szurkolok, hogy összejöjjön, és csak halkan mondom : a II. blogtalira kaptunk kiállítási lehetőséget, csak még nincs a művháznak igazgatója.
    Szóval, hajrá !

    VálaszTörlés
  2. Hú ez jól hangzik... remélem összejön és tényleg lesz majd mit kiállítani:))))Szoríts:)))

    VálaszTörlés
  3. Én ugyan még nem foglalkoztam kimondottan a filccel, a nemezelésbe is csak épp hogy belekóstoltam, de szívesen kipróbálnám magam ebben.

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Nagyon tetszik az ötlet!Hová lehet a képet küldeni?
    Üdv ,és köszönet!!

    VálaszTörlés

Kiváncsiak rám :)))