2011/03/18

FELHÍVÁS- Mese tarisznya létrehozására...

ezt találtam Colettnél....

 

MESÉK ÉS MADARAK



Mesék és madarak – Gyökerek és szárnyak

...madarak és tarisznyák


Miközben még mindig szívesen látnak, szeretettel fogadnak bármi, 
a jövőben megszülető madaras, mesés holmit a Meseházban,
egy újabb fejezet kezdődött el a Meseterápiás Központ életében. 
Nyár elején megérkezik az első gyerekcsoport, húsz fővel, 
amelyet még három másik követ a nyár folyamán. 
Amikor a már elkészült adományok kapcsán követségben jártunk a Házban,
 megkérdeztük Boldizsár Ildikót, hogy mire lenne igazán szükség. 
Ildikó elmondta, hogy már régóta törik a fejüket, hogy minden kisgyereknek
 jó lenne egy tarisznyát adni, amikor megérkezik a házba,
 hogy abba gyűjthesse a 10 nap alatt a kincseket: 
madártollat, kavicsot, kagylókat, meséket, egyszóval bármit, amit hazavihet magával. 

Ezért most közhírré tesszük:

készítsetek tarisznyákat a kis mesevándoroknak,

varrjátok, hímezzétek bele az útravaló szeretetet,
 amivel hozzájárulhattok egy elárvult gyerkőc szebb,
 boldogabb, ígértesebb jövőjéhez. 
Elkészítettünk egy tarisznyát,
 ami talán megkönnyíti az első lépéseket, öltéseket.

Jó lenne, ha egy-egy 20 fős kis társaság hasonló tarisznyákból válogathatna,
 amelyek közül természetesen mindnek meglesz a maga egyénisége,
 egyediségi a ti sokféle tehetségeteknek, ízléseteknek, világlátásotoknak,
 az általatok ismert sokféle öltésnek, hímzésnek, anyagnak köszönhetően. 
Egy dologban talán megegyezhetünk: díszítse madár a tarisznyákat, hiszen:

„A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” 
/J. W. Goethe/

A tarisznyák elkészítésének határideje május 31.
A kész tarisznyákat Gabihoz vagy Colette-hez kellene eljuttatni.

Colette , Hokata , Gabi, a Kör-Kötő-Kör-ből






Tarisznya készítési útmutató:

A tarisznya semleges színű ( natúr, nyers) vászon anyagból készüljön.
A diszítés bármilyen technika lehet
( hímzés, varrás, textilfestés, horgolás, stb.)
A képen látható tarisznyához egy 17 cm széles és 55 cm hosszú
csíkot szabtam lenvászonból, majd egy ugyanekkora  bélésanyagot.
A tarisznya zsinórját magam sodortam fonalból, a hossza 100 cm.
A lehajtós rész 7 cm-es. Nálam nincs semmi záródása,
 de ha valaki szeretne rá tenni egy pici gombot riglivel, nyugodtan megteheti.
( A tarisznya kész mérete lehajtott fedéllel 15x20 cm )


KÖSZÖNJÜK, HA SEGÍTESZ!


Ő nála lehet jelentkezni....
Szép napot ! by Szaszi

2 megjegyzés:

Kiváncsiak rám :)))