Nem fűztem hozzá semmit.. igazából nem érintett eddig meg...kissé ekzaltált, kissé zavaros nárcisztikus művésznek találtam... De az is igaz nem láttam csak reprókat a munkáiról...
az Önarckép lampionvirággal című olajfestmény fogadott.
aztán bementünk.. először is hideg volt... dermesztően hideg- ami a képek állagának megóvása miatt kellett -de borongós szorongató érzés is volt.
Az első teremben a mindössze tízéves alkotói periódus első felének munkái kaptak helyett, itt láthatók majd a szecessziós korszak rajzai és az önarcképek többsége. A mostani kiállítás középpontjában Egon Schiele (1890-1918) áll, akinek rövid, mindössze tíz éves alkotói pályafutásáról mintegy ötven alkotás ad keresztmetszetet.
Schiele már 16 évesen a konzervatív bécsi Képzőművészeti Akadémia legifjabb diákja lett, de ezt néhány diáktársával hamar elhagyva Neukunstgruppe (Újművészet-csoport) néven művészcsoportot alakítottak. Művészetét a Secession vezéralakja, Gustav Klimt és az egyesület kiállításain szereplő vendégművészek (Van Gogh, Toulouse-Lautrec, Munch) befolyásolták. Klimt erotikától sem mentes női aktjai - amelyekből néhányat mi is láthatunk - közvetlenül hatottak a műtermében megforduló fiatal művészre.
Schiele zaklatott vonalvezetésű, szorongásokkal telített aktjaira, kisvárosi tájaira hamar felfigyelt a közönség, de a nők és férfiak, sőt sokszor serdülők
tabukat nélkülöző ábrázolásaira a hatóság sem maradt érzéketlen, így "erkölcstelenség" vádjával rövid időre börtönbe is került.
Ezek a képeket ott készítette..
A kiállítás végig vezetett ennek a zseniális művésznek rövid mindössze 28 évén.
zseniális rajztudás..........pontos anatómiai ismeretek...nagyon ismerte és alkalmazta néha eltúlozva. Vonalak- Élnek, lüktetnek.
az elmúlás mellett nála is a nemiség a fő téma, csak sokkal tragikusabban. Az emberi testet művészete központjába helyezi, azt az emberi testet, ami abszolút romlandó, rothadó hús, vert és sebzett valamit ábrázolja.
1909-től Schiele ábrázolásmódja mindinkább elszakad Gustav Klimt tiszta vonalharmóniájától, s kialakul az a saját rajzstílus, melynek művészi erejét még a nagy példakép, Klimt is habozás nélkül elismerte. Schiele csak természet után rajzolt. Igazából kontúrrajzokat készített, melyeket a színnel tett plasztikusabbá.
A színezés mindig modell nélkül történt, emlékezetből. Schiele szakít a közönséges nézői perspektívával, mely az alakok mindenkori pózát térbelileg indokolná. Az akadémikus látásmóddal ellentétben, radikálisan szubjektív módon, olyan látószögeket és nézeteket talál ki, melyek az alakokat kompozícióbeli helyzetük tekintetében kifacsartnak, görcsösnek és deformáltnak láttatják. Formailag közrejátszik ebben az a tény is, hogy Schiele alakjait rendszerint kimozdítja valamelyest a középpontból, és csak a legritkább esetben illeszti be őket a képbe frontálisan, teljes nézetből.
Schiele aktábrázolásai olyan pózok benyomását keltik, amelyeket a művész tudatosan állított be, és alávet tekintetének.
A szem itt nem „a kéj eszményi szerve”, mint Klimtnél, hanem sokkal inkább kényszerű pózok felelős tanúja, melyek a modellt radikálisan lecsupaszítják és mindenestül kiszolgáltatják.
A hivatásos modellek, akik a századforduló hierarchiájában a prostituáltakkal közel egy szinten helyezkedtek el nemigen engedhették meg maguknak a vonakodás és az önérzetesség fényűzését.
Schiele-t mindenekelőtt a mimikában és gesztusban megnyilvánuló kifejezés érdekelte, olyan el-szenvedés a sajátjuk, amely nem kommunikatív képletekben nyilvánul meg, hanem görcsös vonaglások és heves indulatkitörések, fintorokban és grimaszokban. Igaz ugyan, hogy Schiele elfordul a bécsi szecesszió emberábrázolásának fásultságától és stiláris monotóniájától, ugyanakkor az ember őnála sem válik szabaddá, hanem tehetetlen bábuvá minősül át az indulatok kiszámíthatatlan erőjátékában.
Önaktok...
A legtöbb önarcképet ő készítette a művészettörténetben. Kereken 100 ilyen munkát ismerünk tőle. Ezek közül rengeteg az önakt. Önmagában egy szex-központú figurát jelenít meg. A testeket aura ( fehér kontúr ) veszi körül. A festészet történetének egyik legvégletesebb önmegfigyeléséről van szó, ám túl ezen egyenesen nárcisztikus személyiséggel állunk szemben.
Schiele képein, ami az önarckép figurális és figuratív lehetőségét illeti, végpontjához ér el az elidegenülési folyamat: a személyiség immár „dividuum”-ként, osztható valamiként éli meg magát, sokkalta inkább arra szolgálnak, hogy ízekre szedjék és cáfolják a személyiség egységét, feszültséget teremtsenek az én és a képen elidegenült egó között.
1910-től egyre több feszültséggel telnek meg az önarcképek.
A tükör torz tükörré válik és a személyiség állandóan kitörni igyekszik szilárd határainak tömlöcéből. Szembeötlő jegyek ekkor: az alak aszketikus karcsúsága, virtuóz módon kifacsart testpózok, komor, bizarr mimika és torzonborz, szinte villanyosan égnek álló hajzat. 1910-től egyre inkább a meztelen test válik az önábrázolás központi témájává.
Családi portré: (1918) Tragikus történetet idéz a kép. Az anyaság és az új élet témájával ezen a festményén foglalkozott utoljára Schiele. Ez egyszersmind utolsó jelentős festménye is, és éppúgy dokumentálja élethelyzetét, mint művészi fejlődését. 1918-ban felesége várandósan meghalt spanyolnáthában, Schiele végig nézte felesége agóniáját és pár napra rá ő maga is elkapta a kort és felesége és megnem született gyermekének temetése napján ő maga is meghalt.
Nekem nagyon tetszettek a táj ábrázolások és a színek használata...színes szürkék...:)
variációk egy témára.napraforgók...
FÁK:......... kissé japános hangulat.......
variációk egy témára.napraforgók...
FÁK:......... kissé japános hangulat.......
itt egy film............
Egyik ismerősöm azt mondta ő rajong Schiele -ért most értem miért !
Érdemes megnézni még szeptember 29-ig látogatható!
Szép napot ! by Szaszi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése