2008/06/30

Nemez technika -2

Sík és hullámos felületek nemezelése
A lépések a következők:

1./Tegyünk sablont a munkafelületre. A gyapjúszálakat szorosan tartsuk egyik kezünkben, míg a másikkal egyes, finom gyapjúszálacskákat húzzunk ki belőle. Az első sort rakjuk ki egymás mellé a sablonra, ügyelve arra, hogy lehetőleg mindenhol egyforma vastag legyen a gyapjú. A második sort félig fedésben az alsóra simítsuk rá. A következő réteget szintén fedésben (tetőcserép-szerűen) fektessük fel, azonban már 90 fokkal elforgatva. A sablonból kilógó hullámok kialakításához a szálakat kb. 3 cm-re a sablonból kilógva rakjuk fel.
2./ A gyapjút nedvesítsük be meleg vízzel (pl. virágspriccelővel). Kezünkkel jól nyomkodjuk-simítsuk át a gyapjút, hogy a meleg vizet alaposan felszívja. A hullám kialakításához a kilógó peremet hagyjuk szárazon. Szappanozzuk be mindkét tenyerünket, és a nedves gyapjút kezdjük el körkörös mozdulatokkal dörzsölni. Ha már gyenge szilárdulást kezdünk érezni tenyerünkkel, akkor a munkadarabot egy darab fólia segítségével fordítsuk meg.

3./ A kb. 3 cm-re kilógó szálakat a sablonunk peremén hajtsuk vissza, nedvesítsük meg, és nyomkodjuk össze.

4./ A sablonunk hátoldalát – az 1. pontban leírtak szerint – fektessük fel nemezgyapjú szálakkal, úgy, hogy a gyapjú ismét csak kilógjon kb. 3 cm-re a sablonon túlra.
Kedvünk szerint akár mintát is kirakhatunk erre az oldalra eltérő színű gyapjúszálakból.

5./ Ezt az oldalt ugyanúgy nemezeljük, mint az előzőt a 2./ pontban leírtak szerint. Ha kész vagyunk, a munkadarabot ismét fordítsuk meg.

6./ Ahhoz, hogy a munkadarab benedvesítésekor annak, vagy a mintának az elcsúszását megakadályozzuk, helyezzünk a munkadarabra egy hasonló nagyságúra kivágott laza szövésű, de mégis formatartó, műszálas, minta nélküli függönyanyag darabot. Így a gyapjú a kezünkhöz sem tud hozzátapadni.

7./ A peremet – a 4.pontban leírthoz hasonlóan – hajtsuk az előbbiekben nemezelt felületre,
majd jól nyomkodjuk le. A nemezelt anyagdarabot ismételten jól spricceljük be forró vízzel,
nedves, szappanos kezünkkel vigyünk rá szappant, és körkörös mozdulatokkal, enyhe nyomással dolgozzuk meg a gyapjúszálakat. Munka közben kívülről dolgozzunk befelé.
Ha mindkét oldalt jól átdolgoztuk, a nemezanyagból a vizet óvatosan nyomkodjuk ki.

8./ A nemezanyag darabból a kívánt részt vágjuk fel- illetve ki.

9./ A fel- illetve bevágott anyagrészeket lapos tenyérrel dolgozzuk még át, amíg csak szilárdnak nem érezzük azokat.

10./ Vegyük ki a sablont, és most már a teljes anyagdarabot dolgozzuk át még egyszer.

11./ Végül tekerjük a nemezdarabot egy frottír törülközőbe, spricceljük be forró vízzel,
majd pedig durva mintázatú alátéten enyhe nyomással mozgassuk, görgessük ide-oda.
A feltekert anyagdarabot időnként bontsuk ki és igazítsuk vissza formájára, ha elcsúszott volna. Az anyagunkat minden oldalról jól be kell tekerni a törülközőbe, és minden oldalról jól át kell görgetnünk. Ha ezt alaposan elvégeztük, akkor következhet a pukkanós fóliába való betekerés, és a további görgetés. Az anyagunk akkor mondható elég szilárdnak, ha meghúzzuk, és sem hosszában sem szélességében nem deformálódik el. Ekkor a szappant alaposan öblítsük belőle ki, és az utolsó öblítő vízbe tegyünk némi ecetet.


Ursula Müller-Wüstemann nyomán



Nemezelés- technika 1

Zsinóros díszítés /gyapjúszálakkal

Zsinóros technikával kontúrt adhatunk mintáinknak. Egyszerűen ezt a technikát alkalmazva pedig vonalas mintázatot kapunk. Nagyobb munkáknál szép kontúrt ad a munkának. Fontos, hogy a gyapjút ne södörjük meg nagyon, mert nem nemezelődik össze az alappal.

A gyapjúból lazán sodrunk kellő hosszúságú zsinórt és ebből a zsinórból rakjuk ki a minta körvonalait. A zsinórt nedvesen használjuk a minta kirakásához.















Rátétes minták - sablon alapján készülnek

Finomabb mintánál a gyapjúból óvatosan összedolgozunk egy vékony réteget és erre fektetve a sablont, kivágjuk a mintát.

1. Elkészítjük a sablont kartonpapírból, a gyapjúból készítünk egy vékony réteget vizezéssel.



2. Mikor kicsit összeállt a gyapjúnk, a sablonunkat rátéve körbevágjuk



Applikált díszítés - külön kerül rá a tárgyra, összedolgozódik a díszítendő tárggyal.

Applikáláshoz készítsünk sablont. Ha készen van a sablonunk, a munkánk sablonjára, a megfelelő helyre felrajzoljuk, majd folyamatosan vizesen tartva, gyapjúval kitöltjük a mintát.

1. Az elkészítendő munkánk sablonjára felrajzoljuk a kívánt mintát.


2. Bevizezzük és a száraz gyapjúval óvatosan kitöltjük.Ügyeljünk arra, hogy a mintát megtartsuk, vízes kézzelújjainkkal viszük fel a mintát.





3. A teljes mintát töltsük ki, és figyeljünk, hogy egyenletes rétegben vigyük fel a gyapjút.






Varrott nemez - kézi tűzéssel díszített nemez

Főként a mongol nemezeket díszítették tűzéssel. Elsősorban geometrikus, mértani mintákat használtak erre a célra. A tűzés nemcsak díszítettséget ad a nemeznek, hanem erőrebbé is teszi.

A Tűzés
Ha nincs pontos tűzés mintánk, ne essünk kétségbe, mindig találhatunk a közvetlen környezetünkben valami sablonnak valót /pohár, tányér stb/, szerkeszthetünk magunknak geometrikus mintát is vonalzó segítségével. Az applikáláshoz használt mintáinkat, ha csak a kontúrját körbe tűzzük, máris szép tűzött mintát kapunk. Használjuk a szemünket, a minták itt vannak körülöttünk! Természetesen csomónak a munka hátulján sincs helye! Ügyeljünk a csomómentességre! Tűzésnél fontos a szép egyenletes öltés. Válasszunk kontrasztos vagy éppen harmonizáló színű fonalat.

A mintából csináljunk sablont, illanó ceruzával, vagy vékony szappannal rajzoljuk a száraz felületre és szép egyenletes öltésekkel tűzzük meg a mintát.

( a képek a nemez.hu ról származnak)

2008/06/25


Akit érdekel megjelent Csókos Varga Györgyi néni új könyve: FESTÉKES KÖNYV címmel. akit bővebben érdekel a http://festekeskonyv.glia.hu - n találhat több infót.

2008/06/23

Gyurma ékszerek



Az első próbálkozásom a gyurma ékszer volt.




A technika leírása

A színek kiválasztása után a gyurmát először alaposan össze kell gyúrni, ahhoz, hogy kellően formázhatóvá váljon. Kiindulási alapként rudakat készítek.

Az egyik rudat hengerrel vékony lappá nyújtom, kb. olyan méretűvé, illetve nagyobbá, hogy a másik gyurmarudat palástként körbeérje és beburkolhassam vele. Majd ugyanezt megismétlem egy másik színű gyurmalappal.

Az így kapott hengert tovább nyújtom, majd felszeletelem, annyi darabbá, amennyi szirmúvá szeretném alakítani a virágot. A felszeletelt rudakat virág alakban egymás mellé helyezem és a közöttük lévő réseket gyurmával töltöm ki.

A virággá összeillesztett rudakat hengergetéssel összegyúrom, nyújtom, majd bevonom egy következő színű gyurmapalásttal.

Az így kialakított rudat tovább nyújtom, majd ismét felszeletelem annyi darabra, ahány szirmú virágot szeretnék és összeillesztem, majd ezt is hengergetéssel tömörítem és egyben nyújtom is.

Amikor eléri azt a méretet, amekkora gyöngyöket szeretnék, felszeletelem, a korongokat kilyukasztom és végül sütőben kisütöm.

Mindenkinek kellemes kézműveskedést és szép munkákat kívánok!

2008/06/22






- A nemez kikészítése. Nemezek különböző minőségű gyapjúból készültek; hasláb- és hulladék gyapjúból. Ez utóbbit belső vagy alsó részekre használták. A lenyírt gyapjúból először kimossák a zsíros szennyeződéseket, majd a szőrt meglazítják, "tépik". A tépett gyapjút bizonyos rend szerint a kívánt hosszban és szélességben leterítik, majd összecsavarják. Az ősi eljárás szerint a gyapjútekercs közepébe fából készült rudat tettek. Az összecsavart és kötözött hengert egy erre a célra készített favázas ágyra vagy deszkalapra tették, ott forró vízzel öntözték, hogy a gyapjút átitassák, "befüllesszék". Közben 4-6 ember folyamatosan hengerelte a tekercset 4-8 órán át, miközben kézzel vagy ütőfával állandóan ütögették. Ennek eredményeképpen a gyapjú összegubancolódott. Menet közben többször ellenőrzésképpen a tekercset szétgurgatták, széleit megigazították, majd újra összetekerték, forró vízzel öntözgették, görgették és ütögették. Újabb módszer szerint (Kaszás Ákos módszere) lágy- vagy kemény vásznas gyúrással, taposógyúrással vagy lovasgyúrással állítják elő a nemezt, amelynek lényege azonos a régi módszerrel. A nemez díszítése kétféle módon történt. Az első változatban a mintát a földre fektetett kendervásznon helyezték el, majd a fellazított gyapjút erre rakták rá. Így a színes minta egyidőben készült a nemezzel. Ez a módszer nagyobb erőt és jobb szerkezetet adott a nemeznek, csak a minta kissé elmosódott körvonalú volt. A másik változat szerint először csak félig nemezelték össze a gyapjút és aztán tették rá a mintát. Ezután ismét hengerré tekerték össze és folytatták a görgetést. A nemez alapszíne leggyakrabban piszkosfehér, kisebb számban van szürkésbarna színű gyapjú. Amennyiben mintát festenek bele, ezt gyökérből, fakéregből és gyümölcsből készített növényi festékkel művészi ízléssel készíti a mester. Leggyakoribb a narancssárga, a vörös és a barna színárnyalat. A legősibb minta a Nap- és a Hold volt. A nemezszőnyegek szélére olyan szegélymintát festettek, amilyent ma a csángók.
( a képek illusztrációk)


























A nemez alkalmazása.
1. A nemezt legnagyobb mennyiségben a nemezsátrak beborításához használták és ma is használják. Egy-egy jurthoz 150-200 juhnak egy évi teljes gyapjúhozama szükséges. Új sátrat a menyasszony számára állítanak, az asszonyok megelégszenek a sátrat borító nemezdarabok folytonos kicserélésével és javításával. A Kínai Évkönyvek leírásából és ősi türk énekekből tudjuk, hogy a jurt első alapanyagául az abban az évben megszületett első birka gyapja szolgált. A mongolok jurt-készítéséről Marco Polo és Plano Carpini XIII. századi munkáiból értesülünk, de jó leírást ad róla Ibn Batuta XIV. századi arab utazó is. Ismerjük Timur (Tamerlán) (1336-1405) könnyen hordozható katonai nemezsátrát. Miként a hajlék a hozomány része és büszkesége, úgy az ágyat takaró és a földre egyaránt letehető nemezszőnyeg is az volt. E takarók részben éjszakai takarózásra szolgáltak, amelyekbe csodálatos mintákat dolgoztak bele. A falakra feltett nemezsátrak nemezből kivágott és körülvarrt mintáin "istenek" és totemek védték az embert a gonosz szellemek és a szerencsétlenségek ellen. 3. Gyakran használt tárgy a lovak nyeregtakarója vagy a nyereg alá helyezett izzasztója - kunsági nevén csakrakja, amelyet fehér, szürke vagy sárga mintával díszítettek. 4. A pásztorok sokfelé viselnek nemezből készült kabátot, kepeneget; ez a viselet egyúttal rangjelző és státus-szimbólum is. Nyáron a melegtől véd, télen pedig az eső és a hó lepereg róla és jól véd a hideg ellen. "Nem szabják, nem varrják, mégis ujja és csuklyája van" - mondják. A honfoglalás korában őseink fejviselete a gúlaszerű süveg volt, amelynek a karimája gyakran prémből készült. E süveg-viselet Európában a 900-as években nagy "divatot" indított el, amely fénykorát az 1600-1700-as években élte, amikor az az asszonyok és a gyermekek fejére is rákerült. Az őseink által behozott kalpag-viselet - immár kalap néven - az 1800-as években visszajutott hazánkba és kiszorította a süveget. Vidéken a kalpag ezután is nemezből készült; alföldi kalaposaink megőrizték az ősi nemezeléses technikát, de divatban maradt a kun süveg és a túri süveg, amelyben - ha ügyes volt a mester - "a víz is megállt". 6. A nemezcsizmát (vagy szőrcsizmát) gyakran meg is talpalták, hogy erősebb legyen. Ennek ősi neve a botos volt. Rövidebb, bokáig érő változatát nevezték mamusznak, ha pedig a szőrcsizmát vékonyra készítették, akkor nemezharisnyát kaptak, amelynek régi neve kapca volt. Ez lehetett egy darabból vagy lábra csavart. Dagesztán hegyes területein a nemezből csizmát is készítettek, melynek hegyes, gyakran felhajló orra volt és nem egyszer térdig is ért. A női csizmákat finomabb minőségű, rendszerint fehér nemezből szabták és száruk rövidebb és szélesebb volt. A kemény, bőrtalpú lábbelit szattyánbőrdíszítéssel is ellátták. 7. A szőrlabda könnyű és széttéphetetlen volt; ezt vagy egyszerre, vagy kevés szőrrel kezdték gyúrni, majd naponként kevés új szőrt adtak hozzá. A szőrlabda földhöz vágva olyan magasra felugrik, mint maga a gazdája. 8. Ritkábban készítettek nemezből zsákot, tarisznyát és kesztyűt.











( a képek illusztrációk)















Tulajdonképpen mi is a "nemez"?

Összegubancolt birkaszőr. Az állati szőrök a víz, a hő és mozgatás hatására minden kötő- és ragasztóanyag nélkül összeállnak.
A nemez és a német eredetű, kb. 150 éve német területről hozzánk elkerült "filc" azonos anyag; a nemez kézzel készül, a filc gépi termék
(ezzel szemben a "posztó" gyapjúfonalból áll és szőtt).

A puli és a komondor ázott, zsíros, csatakos szőre összekoncolódik, összeáll.
Erre mondja a kunsági ember: "megkijecesedett a kutya szőre".

A belső- és közép-ázsiai török népeknél a nemez neve "kijic", régi elnevezése "namadis" volt.
A honfoglalást követően a földművelés térhódításával az átalakult életformák nem kedveztek a nemezmunkák fennmaradásának. Ezután a XIII. században beköltözött kunok újabb lökést adtak a nemezelésnek, de az idők folyamán ezen anyag lassan jelentőségét vesztette. Manapság főleg a népművészek készítenek nemeztárgyakat részben dísznek, részben pedig használat céljaira. Olyan helyeken, ahol ősi racka-juhot újra tenyésztenek (pl. Salföldön), feléledt ezen ősi technológia és csodálatosan szép nemeztárgyakat (szőnyegeket, faliszőnyegeket, tarsolyokat stb.) készítenek.






A nemezelés

Textíliáink jelentős részét növényi rostokból állítják elő, Belső-Ázsia lovas népei azonban már a Krisztus előtti első évezredben felfedezték, hogy az állati eredetű rostok is alkalmasak ruháik alapanyagának. A technika, amelyet a kezdettől fogva használtak ugyanolyan ősi, mint a szövés vagy a fonás és az így kapott anyag - a nemez - kellemesen puha, bolyhos, levegő-áteresztő és védelmet nyújt a szélsőséges éghajlat ellen. Maga a "nemez" szó iráni (perzsa) eredetű és jelentése: "ver"; a nemezt készítésénél ugyanis összedöngölik, "összeverik", illetve kallálják (összegyúrják).

A nemezelés legkeletibb határa a Kínai Nagy Fal, legnyugatibb a Kárpát-medence volt; sem Amerika, sem Afrika nem ismerte csak az eurázsiai sztyepvidéken élő népek használták. Olyan népek készítették, amelyekre az európai "kultúra" a pejoratív "lovasnomád" jelzőt sütötte rá. A nemezkészítés őshazája - amint az előbb elmondottakból következik - Belső-Ázsia, úgy mondhatnánk: "Ázsia Szíve" (a Dzsungár-medence és a Takla-makán peremvidéke), azaz "Kínai Turkesztán" (vagy Kelet-Turkesztán). Máshol is tenyésztettek birkát, de a "nemezt" sehol nem "találták föl". Belső-Ázsia népeinél a nemez létszükséglet volt. Ezek a belső-ázsiai népek még ma is ugyanúgy készítik a nemezt, mint őseik és ugyanarra a célra használják. Valaha, amikor a hagyományok szerint még az istenek a földön laktak - így is kezdhetnénk e történetet. "A sátrak falain nemezből kivágott és körülvarrt istenek szolgálták az embert és védték a rossz, a gonosz szellemek és a szerencsétlenség ellen". Ha nagy útra indult valaki, nemezszőnyegre ültették, úgy búcsúztak tőle. A nemez vallási és világi szertartásoknak is része volt ;a fejedelmet mindig nemeztakarón avatták. Timurt is ilyen szőnyegen emelték magasba. A fehér nemez volt a legértékesebb, mivel a fehér őseinknél a megtiszteltetés színe volt. A szürke nemezt lószerszámok készítéséhez vagy a szegényebbek tárgyaihoz használták. Szakemberek erről így írnak: "A vadjuh háziasítása Belső-Ázsiában zajlott le, és az itteni pásztornépek voltak a nemez feltalálói és ők voltak ezen anyagnak felvirágoztatói is". Ugyanis Ázsia füves legelőin kevés az építésre alkalmas fa, a gyapjú viszont nagy mennyiségben áll rendelkezésükre. Az állatokkal vonuló pásztoroknak olyan hajlékra van szüksége, amely könnyen szétszedhető, szállítható és gyorsan összerakható. A birkának és a belső-ázsiai taki-lónak elterjedési területe teljesen egybeesik a nemez elterjedési területével. Ezért érthető, hogy a nemezelés kultúrája a Kínai Nagy Fal és a Kárpát-medence között széles sávban alakult ki, amelyhez a bőrmegmunkálás és a szőnyegkészítés művészete is társult.

Az első kínai feljegyzések a nemezről a Kr.előtti IV-III. századból származnak, amikor a Kínai Énekek könyvében (Shi King) és a Történelmek Könyvében (Shu King), hogy e módszert a Kínai Nagy Falon túli "barbárok" - a hsziungnúk (hunok) - "találták fel", illetve használták. Kr.előtti 307-ben Wu-ling kínai uralkodó Csao vezetőjének lovát a hunoktól beszerzett nemezzel takarta be, de a könnyű kínai textilekhez (selymekhez) szokott kínai uralkodóknak ez nem felelt meg, a nemezt amúgy is "nomád" szokásnak" tartották. A kínaiak a hunok-lakta területet egy időben "nemezországnak" nevezték. A Tang-dinasztiabeli Kínai Évkönyvek a "barbárok" arannyal és értékes kövekkel díszített jurtáiról számolnak be. A kínaiaknál a nemezelés éppúgy soha nem jött "divatba", mint Európában sem, bár nemeztárgyak eljutottak a rómaiakhoz is. Hérodotosz a szkítáknak "nemezzel borított házairól" ír és megemlíti, hogy "a keleti nomádok nemezzel fedett kocsikkal vonulnak, amelyekben lakni is szoktak".

Stein Aurél Hotanban megtalálta az első csodálatosan megmaradt festett jurta maradványait a Kr.előtti 324-ből.

Kiváncsiak rám :)))